Bemutatkozás Profil Referenciák Galéria Linkek Kapcsolat Főoldal

Bemutatkozás

Schwarcz Gyulának hívnak, 1974. február 18-án születtem Tatabányán. Alap- és középfokú tanulmányaim elvégzése után 1993-tól 1997-ig az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, matematika-technika szakos hallgatója voltam. Ezután jelentkeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem térképész szakára, mivel egész életemben érdekelt a földrajz, ezen belül is legjobban a térképészet. Itt 2005-ben kaptam diplomát, mint okleveles térképész, melynek minősítése jeles. Diplomamunkám címe: Néprajzi táj bemutatása kartográfiai módszerrel a Torockó-vidék, mint mintaterület feldolgozásával + 1:25000 méretarányú A2 méretű hajtogatott térkép (Torockó és vidéke).

Önarckép

Diákként rengeteg térképész jellegű munkában vettem részt. Például nagy szerepet vállaltam, mint szerkesztő "A Budai-hegység és a Pilis" című 1: 25000 méretarányú szabadidő és kirándulótérkép és a "Magyarország" című 1:500000 méretarányú autótérkép szerkesztésében, amelyet a Térképcenter KFT. adott ki. Részt vettem a Szarvas András Térképészeti Ügynökség által kiadott "Győr-Moson-Sopron megye" és a "Keszthelyi-hegység és a Kis-Balaton" című térképeiben. A Frigoria Kiadó által megjelentetett "Duna-menti kerékpárutak Németországban" illetve a "Nyugat-Magyarországi kerékpárutak" című útikönyvek térképeiben is tevékenykedtem. Készítettem még egy, a DIMAP által kiadott autósatlaszba melléktérképet (Fonyód), "A Magyar Nagylexikon" egyik kötetébe országtérképet (Új-Zéland). Ezen kívül magyar- és német nyelvű iskolai falitérképek készítésében is szerepet vállaltam. A Cartographia Rt. megbízásából térképhelyesbítési, helyszíni munkát is végeztem. 2003-ban 3 hónapig földmérőként is dolgoztam.

2004-től saját vállalkozásban szerkesztem a különböző térképeket és térképes kiadványokat. Legnagyobb munkáim:
az "ÚTIKÖNYV.COM" útikönyvsorozatban megjelent könyvek térképmellékletei: (Berlin, Svédország, Szlovénia, Egyiptom, Szlovákia),
a Bono és Skandináv utazási központ portálon az egyes utakat megjelenítő térképek illetve a 2010-es katalógus falitérkép, Robinson Tours utazási iroda katalógusai és reklámtérképei,
a Booklands kiadó által megjelentetett Graz és Stájerország útikönyv térképei, térképes útbaigazító táblák Tökön, Felsőörsön és Ábrahámhegyen, Hajdú-Bihar megye helynevei 1. melléklete atlasz formájában.

További megjelent térképek:

Felsőörs címlap

Felsőörs és környéke / Felsőörs 1 : 35 000 és 1 : 5 000

Torockó címlap

Torockó és vidéke / Torockó 1 : 25 000 és 1 : 4 400

III. helyezett az országos "Szép magyar térkép 2013" pályázaton

Borszék címlap

Borszék és környéke / Borszék 1 : 30 000 és 1 : 8 000

III. helyezett az országos "Szép magyar térkép 2015" pályázaton

Káli-medence címlap

Káli-medence és környéke 1 : 30 000

II. helyezett az országos "Szép magyar térkép 2016" pályázaton

Dicséret az országos "Szép magyar térkép 2017" pályázaton  

Ábrahámhegy címlap

Ábrahámhegy és a Káli-medence 1 : 7 500 és 1 : 30 000

Tapolcai medence címlap

Tapolcai-medence 1 : 30 000

II. helyezett az országos "Szép magyar térkép 2016" pályázaton

Dicséret az országos "Szép magyar térkép 2017" pályázaton  

Pécselyi-medence címlap

Pécselyi-medence és környéke 1 : 30 000

Dicséret az országos "Szép magyar térkép 2017" pályázaton  

Balatonfüred címlap

Balatonfüred és környéke 1 : 30 000

Dicséret az országos "Szép magyar térkép 2017" pályázaton 

Tök címlap

Tök turisztikai térképe 1 : 9 000

Csopak és környéke címlap 

Csopak és környéke geotúra térképe 1 : 30 000

Magyarországon az első ilyen részletes geotúra térkép!!! 

Bánk és környéke címlap 

Bánk és környéke 1 : 30 000 / Bánk 1 : 7 000

Vissza a lap tetejére